"A házassági szövetséget, amelyben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul, Krisztus Urunk a megkereszteltek között a szentség rangjára emelte."

(Katolikus Egyház Katekizmusa 1601. pont)

Isten az embert férfinak és nõnek alkotta és boldogságra rendelte. Ezt a boldogságot az ember vagy a Mennyek Országáért önként vállalt szüzességgel, vagy a házasság szentségében megszentelt életszövetséggel éri el. Más utunk nincsen a Boldogság felé.

Ezért arra biztatjuk fiataljainkat, hogy ha tisztességes keresés után ráakadtak életük párjára, kössenek életszövetséget szerelmükkel és kérjék az egyház papjait, hogy házasságkötésüknél tanúskodva áldják meg ezt a szent életszövetséget.

A katolikus házasság

(Részletek a Katolikus Egyház Katekizmusából)

A házasságkötés szertartása

1621 A latin szertartásban két katolikus fél házasságkötése többnyire szentmisében történik, amiatt hogy minden szentség kapcsolatban áll Krisztus húsvéti misztériumával. Az Eucharisztiában emlékezünk az új Szövetségre, melyben Krisztus örökre egyesült az Egyházzal, szeretett jegyesével, melyért odaadta magát. Ezért jó, ha a jegyesek a kölcsönös odaadásra kimondott igenjüket azzal pecsételik meg, hogy egyesülnek Krisztus Egyháza iránti odaadásával, ami az eucharisztikus áldozatban jelenik meg, és magukhoz veszik az Eucharisztiát, hogy a Krisztus ugyanazon testével és ugyanazon vérével való egyesülés által Krisztusban "egy testet " alkossanak.

1622 "A házasság kiszolgáltatásának mint megszentelő szentségi cselekménynek, mely a liturgiához, az egyházi cselekmények csúcsához és a megszentelő erő forrásához (az Eucharisztiához) kapcsolódik, önmagában érvényesnek, méltónak és gyümölcsözőnek kell lennie." A jegyeseknek a házasságkötésre tehát föl kell készülniük szentgyónással.

1623 A latin hagyomány szerint maguk a jegyesek mint Krisztus kegyelmének közvetítői szolgáltatják ki egymásnak a házasság szentségét, amikor az Egyház színe előtt kinyilvánítják házasságkötési szándékukat. A keleti egyházak hagyományaiban a papok vagy püspökök tanúi a jegyesek kölcsönös konszenzus-cseréjének, áldásuk szükséges a szentség érvényességéhez.

1624 A különböző liturgiák gazdagok áldó és epiklézis jellegű imádságokban, melyek Istentől kegyelmet és áldást kérnek az új házaspárra, főként az új asszonyra. E szentség epiklézisében a házastársak úgy fogadják a Szentlelket, mint a Krisztus és az Egyház közötti szeretet közösségét. Ő a szövetségük pecsétje, szerelmük állandóan áradó forrása, az erő, mely megújítja hűségüket.

III. A házassági beleegyezés

1625 A házassági szövetséget egy férfi és egy nő köti, akik meg vannak keresztelve és szabadok a házasságkötésre, és szabadon nyilvánítják ki beleegyezésüket. A "szabad állapot" azt jelenti:
- nem állnak kényszer alatt;
- nem akadályozza őket sem a természettörvény, sem egyházi törvény.

1626 Az Egyház a beleegyezés cseréjét a jegyesek között a házasságkötés nélkülözhetetlen elemének tekinti. A "házasság" a beleegyezés kölcsönös kinyilvánítása által "jön létre". Ha a beleegyezés hiányzik, a házasság nem jön létre.

1627 A beleegyezés "szabad, személyes cselekedet, melyben a házastársak kölcsönösen ajándékozzák és elfogadják egymást "Feleségül veszlek." ... "Feleségül megyek hozzád." Ez a beleegyezés, mely egymáshoz köti a jegyeseket, azáltal teljesedik be, hogy a kettő "egy test lesz".

1628 A házassági beleegyezésnek mindkét fél akarati aktusának kell lennie, és mentesnek kell lennie a külső kényszertől vagy súlyos megfélemlítéstől. A beleegyezést semmiféle emberi hatalom nem pótolhatja. Ha e szabadság hiányzik, a házasság érvénytelen.

1629 Emiatt (vagy más, a házasságot semmissé tevő v. tiltó akadályok miatt az Egyház, miután az ügyet az illetékes egyházi bíróság megvizsgálta, kinyilváníthatja a "házasság semmisségét", azaz hogy a házasság soha nem létezett. Ebben az esetben a felek szabadok házasságkötésre, de a korábbi együttélésből származó természetes kötelezettségeknek eleget kell tenniük.

1630 Az eskető pap vagy diákonus az Egyház nevében veszi ki a beleegyezést a jegyesektől és adja az Egyház áldását. Az Egyház hivatalos szolgájának jelenléte és a tanúk azt teszik láthatóvá, hogy a házasság egyházi életforma.

1631 Ezért rendes körülmények között az Egyház egyházi formát követel híveitől a házasságkötéshez. E rendelkezésnek több indoka van:
- a szentségi házasság liturgikus cselekmény, illő tehát, hogy az Egyház nyilvános liturgiájának keretében történjen;
- a házasságkötés egyházi életállapotba vezet be, jogokat és kötelességeket teremt az Egyházban a házastársak között és a gyermekek felé;
- mivel a házasság az Egyházban életállapot, a házasság megkötése felől bizonyossággal kell rendelkezni (ezért kötelező a tanúk jelenléte);
- a beleegyezés nyilvános jellege védi az egyszer kimondott "igen"-t és segíti hűséges megtartását.

1632 Hogy a házastársak beleegyezése szabad és felelős cselekedet legyen, és hogy a házasságkötésnek meglegyenek erős és tartós emberi és keresztény alapjai, rendkívül fontos a fölkészülés a házasságra.

Vegyes házasság és valláskülönbség

1633 Több régióban a vegyes házasság (katolikusok és megkeresztelt nem katolikus fél között) elég gyakran előfordul. Különös figyelmet igényel mind a házastársak, mind a lelkipásztorok részéről; a valláskülönbséggel kötött házasság (katolikus és meg nem keresztelt fél között) esetén még nagyobb körültekintésre van szükség.

1634 A hitvallásbeli különbség a házastársak között nem jelent leküzdhetetlen házassági akadályt, ha képesek a közösségbe behozni azt, amit mindegyikük a maga közösségében kapott, és képesek kölcsönösen megtanulni egymástól, hogy miként élnek Krisztus iránti hűségben. De nem szabad figyelmen kívül hagyni a vegyes házasságok nehézségeit. Ezek abból erednek, hogy a keresztények elkülönülése még fennáll. A házastársakat az a veszély fenyegeti, hogy saját házukban tapasztalják meg tragikus módon a keresztények elkülönülését. A valláskülönbség e nehézségeket még súlyosbíthatja. A hitbeli különbségek és magáról a házasságról vallott különböző fölfogások, sőt a különböző vallási lelkületek is, feszültségek forrásává válhatnak a házasságban, főként a gyermekek nevelésében. És így megjelenhet a kísértés: a vallási közömbösség.

1635 A latin Egyházban érvényes jog szerint a vegyes házasság megengedettségéhez egyházi hatóság kifejezett engedélyére van szükség. Valláskülönbség esetében a házasság érvényességéhez ezen akadály alóli kifejezett fölmentés szükséges. Ez az engedély vagy fölmentés feltételezi, hogy mindkét fél ismeri és nem zárja ki a házasság lényeges céljait és sajátosságait; ezen felül a katolikus fél vállalja a kötelezettséget - amit a nem katolikus fél is tudomásul vesz -, hogy megőrzi hitét és gondoskodik a gyermekek keresztségéről és neveléséről a katolikus Egyházban.

1636 Az ökumenikus párbeszédnek köszönhetően számos vidéken az érintett keresztény közösségek meg tudták szervezni a vegyes házasságok közös lelkipásztori gondozását. Ennek feladata támogatni a házastársakat, hogy sajátos állapotukban a hit világosságában éljenek. E lelkipásztori gondozás segítse a feleket a feszültségek feloldásában, melyek az egymás és az egyházi közösségek iránti kötelességek között fölléphetnek. Támogatnia kell annak kibontakozását, ami a házastársak hitében közös, és a tiszteletet az iránt, ami szétválasztja őket.

1637 A valláskülönbség esetén a katolikus félre különleges feladat hárul, "mert a hitetlen férj megszentelődik az asszonyban, és a hitetlen asszony megszentelődik a testvérben" (1Kor 7,14). A keresztény házasfél és az Egyház számára nagy öröm, ha e "megszentelődés" elvezet a másik fél szabad keresztény hitre téréséhez. [155] Az őszinte házastársi szeretet, a családi erények alázatos és türelmes gyakorlása és a kitartó imádság a nem keresztény felet előkészíthetik a megtérés kegyelmének elfogadására.